Megtartottuk A Balaton-felvidék jövőképe könyvbemutatóját

„A KÉK engem már nagyon sokszor átvert, mert mindig azt hiszem, hogy ti szorosan véve építészettel foglalkoztok, és amikor kinyitottam ezt a könyvet, meglepődve tapasztaltam, hogy ennél sokkal többről szól” – Zubreczki Dávid újságíró-blogger így vágott bele a TÁJTÉKA első kötetének bemutatójába. A lovasi Márffy Házban, az egykori vízimalom épületében csaknem százan gyűltek össze szeptember 16-án pénteken este, hogy megismerkedjenek “A Balaton-felvidék jövőképe” című kötettel.

A térség intelligens tájhasználatával foglalkozó TÁJTÉKA projekt keretében megjelent hiánypótló kiadványról Szemerey Samu építész, urbanista (KÉK), Varga Anna ökológus, etnobiológus kutató (PTE) és Wettstein Domonkos építész (BME) beszélgettek Zubreczki Dávid vezetésével. 

A TÁJTÉKA projekt munkatársai fél éven át kutatták a Balaton-felvidéki jó gyakorlatokat, amelyekből a beszélgetést követő Pecha Kucha esten bemutatkozott néhány. A hét lendületes prezentációban turisztikai és oktatási kezdeményezés, szociológiai kutatás, alternatív életmódközösség, és természetesen innovatív borászati kísérlet is helyet kapott.

A könyvet hamarosan bemutatjuk Budapesten is. A kiadvány online formában már ingyenesen letölthető a KÉK Tudástárából, a nyomtatott kötet pedig megvásárolható a KÉK közösségi irodájában, szeptember 23-tól a veszprémi KUNSZT! kávézóban és hamarosan elérhető lesz több Balaton-felvidéki helyszínen is.

A TÁJTÉKA kutatásai tovább folytatódnak workshopok, beszélgetések formájában a helyi döntéshozókkal, főépítészekkel, szakemberekkel, tájhasználókkal, 2023-ban pedig közösségi programokat valósítunk meg.

Fotók: Sivák Zsófi

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!