TÁJTÉKA x Városi Séták gimnazistáknak

Idén tavasszal a Balaton-felvidéken megvalósuló Kortárs Építészeti Központ (KÉK) TÁJTÉKA projektjének keretein belül megrendezésre kerül a helyi gimnazistáknak szóló Városi Séták programja. A programra tapolcai gimnáziumok osztályainak és szakköreinek jelentkezését várjuk.

A KÉK tavaly második alkalommal szervezte meg 14+Budapest programját a Város Séták csapatával. A budapesti gimnáziumok minden évben lelkes résztvevői a programnak, a tavalyi évi eredmények elérhetők a KÉK Tudástár oldalán. A TÁJTÉKA projektben idén lehetőség nyílik arra, hogy a módszertant a Balaton-felvidéken implementáljuk. 

Egy város megismerésére az egyik legjobb műfaj egy jó séta. Bárhol a világon. Akár Tapolcán. Megmutatjuk, hogy egy építész, egy urbanista hogyan nézi más szemmel azt a városi környezetet, amit minden nap lát és használ minden helyi – mi az, amit mi érdekesnek és értékesnek tartunk, és főleg: miért?

Városban élünk, az épített környezet meghatározza mindennapjainkat. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ennek az értése ugyanúgy az általános műveltséghez tartozzon, mint az Ady-összes, hogy amikor a környezetet befolyásoló kérdésekben kell döntést hozni, jó döntések születhessenek. És ha a saját városodat tudod más szemmel nézni, bárhol jársz a világon, mindent más szemmel nézel majd.

Mi lesz a program?

Szakmai beszélgetések, workshopok, és egy kis kutatás során megmutatjuk hogyan lehet érteni, elemezni, értékelni és persze kritizálni az épített környezetet, ami elkerülhetetlenül befolyásolja a mindennapjainkat. Ezek után pedig segítünk a résztvevőknek összeállítani egy saját városi sétát egy közösen választott témában, miközben beszélgetünk kutatásról, forráselemzésről, prezentálási technikákról, építészetről és környezetkultúráról.

Mi az a KÉK és kik fognak előadni?

A KÉK egy független szakmai szervezet, missziónk az építészet és urbanisztika népszerűsítése. Építészek, tájépítészek, szociológusok, művészettörténészek és kulturális menedzserek szerveznek számos építészeti, városi fókuszú programot egész évben: filmnapokat, Budapest100 fesztivált, közösségi kertek fenntartását, konferenciákat, előadásokat és városi sétákat is. Építészek, művészettörténészek, urbanisták, tehát a KÉK csapata fogja tartani az előadásokat, műhelyeket és a városi sétákat. De a végeredmény a diákok aktív részvételével fog kialakulni, mi csak segíteni fogunk benne.

Ki vehet részt a programon?

  • Tematikus szakkörök, jelentkezzetek!

  • Osztályfőnökök, itt egy csodás több alkalmas program!

  • Szülők, szóljatok a gimnáziumnak, hogy erre van szükség!

  • Diákok, kérjétek meg tanáraitokat, hogy pályázzanak!

 

Fontos információk:

  • A programon történő részvétel ingyenes!

  • A program helyszíne az adott gimnázium és környéke

  • Minden gimnázium saját KÉK-es mentort és egyedi, a gimnáziumra szabott programot kap

  • Maximum 5 csoport indítása várható

  • A jelentkezéseket február 21.-én zárjuk le. 

 

A jelentkezés feltételei:

  • Határidőre, teljesen kitöltött kérdőív, ami ITT található

  • 10-25 fős hallgatói csoport

  • Motivált társaság

  • Aktív, lelkes tanár, aki a diákok szervezésében közre tud működni

  • Az előre meghirdetett előadásokon történő részvétel vállalása

 

Mit adunk mi?

  • Hasznos kompetenciákat hallgatók és tanáraik számára egyaránt

  • Az alaptanterven kívül eső, de fontos készségek bemutatását

  • A saját sétáról egy térképes leporellót (sok-sok példányban), amit az iskola többi diákja, gólyái, tanárai is megkaphatnak

  • Az épített környezet megismerésének élményét

Jelentkezési határidő: 2023. február 21. (kedd) 17:00

A program  során hat alkalommal találkozunk:

 

1. Nyitóelőadás: Tapolca, város, építészet - 90p

  • 2023 március elején

2. Építészeti városi séta - 60p

A gimnázium környékén vezetett 1 órás séta szakmai vezetővel

  • Egyeztetett időpontban március elején

3. Módszertani előadás - 90p

Bemutatjuk mi hogyan kutatunk, és hogy miből lesz a séta. Elkezdjük a saját téma keresését.

  • Egyeztetett időpontban a gimnáziumban, március közepén

4. Workshop - 90p

Tartunk egy konzultálós, felkészülős alkalmat, amikor átbeszéljük és véglegesítjük a saját sétát.

  • Egyeztetett időpontban a gimnáziumban áprilisban

5. SÉTA

Megtartjuk a gimnázium saját sétáját a diákok vezetésével.

  • Egyeztetett időpontban

6. Záróesemény

Közös kiértékelése a sétáknak, az összes résztvevő gimnáziummal közösen, és a saját sétáról készült leporellók átadása

  • Tervezett időpont: 2023. május

7. + A séták megtartása egy városi séta fesztiválon nyár elején. A fesztivál jelenleg egyeztetés alatt van helyi séta vezetőkkel

HOGYAN JELENTKEZZ?

 

Töltsd ki az alábbi kérdőívet február 21.-ig!

Bármilyen felmerülő kérdésre válaszolunk az alábbi e-mail címeken:

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!